Eléggé ihlettelen vagyok mostanság, bár úgy gondolom, hogy az idei termés is jelentős (lassan a harmadik X-hez közeledek, négy hónap alatt). Továbbra is ahhoz tartom magam, hogy inkább kevés legyen, de jó, mint sok sablonos, esetleg rossz. Támadt pár ötletem is a novellákhoz, meg a versekhez - hál' isten -, de azt hiszem, hogy megvalósításuk nyárig nemigen fog menni. Annyira mondjuk nem sajnálom, lényeg a tanév meg az érettségi. Remélem jól fognak sikerülni.
Egy egyedi formával megalkotott verset szeretnék most lepötyögni a kedves olvasóknak, "Kapcsolatunk utóiratának" címmel.Itt-ott, mint a többiek igényelhet, és fog is kapni finomítást.
Sötét volt és hideg.
Fogtam a kezed,
te pedig hallgattál,
ittad a szavam,
néma voltál,
mint ahogy álmainkban is
hallgatunk.
Emlékszel?
Korán jöttem.
Akkor is, amúgy is,
S törtettél hozzám;
egy szó, mint száz;
majd csókot kaptál,
s huncut robaj törte meg
a szobai hullacsendet.
Emlékszel?
A vacogó fogak,
és a zsibbadt nyelvek
a hold fénye alatt
egyesültek.
Ám egy érzés bizsergett...
"Csak adj még egyet,
egy utolsót."
Emlékszem!
Lángoló és hosszú,
várt odaút,
Emlékekkel borítva hazamenet,
sötét és vizes úttal,
és rádöbbentett, mi vagyok:
megtört és eltiport,
egyszerű özvegy.
Emlékszem!
Annyi eskü,
annyi ima után,
hűvös lélekkel
s kihunyt tűzfészekkel...
de már értem,
miért élet az élet....
és Vigyázz!
Én élhetek tűz nélkül,
távol a lángoktól,
de csak egy szikra hijja
és újból égten ég a láng.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése