Itt vagyok

Nem sokat írtam az elmúlt 3 hétben ide. Eléggé röstellem is, elhihetitek :)
A Balcsin jó volt, röviden: jártam Igalon, Hévízen, Keszthelyen, meg a szárszói szabadstrandon. Aztán Csongrád, Körös-torok (micsoda parti volt, te jó isten!! :D)
Nagy a felhajtás a szőlők körül is, remélem idén jó termés és jó ára lesz. Tutira feldobna.
Augusztus 20-a, Tiszakécske, tűzijáték, kaja, buliii (és most iszogattam is, kivételesen :D)
Kaptok egyelőre egy kis klasszikust, metál feldolgozásban :D Valamikor tényleg leszállítok nektek egy verset, vagy novellát, ígérem! :)) Valahogy most az e világi dolgokra koncentráltam az elmúlt pár hétben.

Reszkess Balaton

Holnap megyünk a Balatonra :D Izgalmas 3-4 nap lesz. Meg ez az augusztus is. Csúcs! :D
Izgalomra semmi ok, minden rendben lesz (déli part egyébként), viszek magammal rossz idő esetére olvasnivalót és jegyzetfüzetet is. ;) Várjatok vissza! :)) Remélem valami fajin novellával állhatok majd elébetek (:

Csak egy utolsó szál

Itt a beígért folytatás. Remélem nem hemzseg már a hibától, itt-ott javítottam, de előfordulhat, hogy valahol ott felejtettem a hibát. Ezért elnézést.

Csak egy utolsó szál

2.

Reggel van. A fejem visszahúz, a gyomrom émelyeg. Szokásos vasárnap. Egy alsógatyában vánszorgok ki a fürdőszoba felé – hogy megnézzem, mennyire is viselt meg az éjszaka. – Hát nagyon. Anyáék a konyhában. Egy megvető pillantás felém. Se szó, se beszéd. Ne is legyen. Visszatévelygek a birodalmamba. Bekapcsolom a gépet. Anyám utánam jön.

- Gyere reggelizni!

- Jó majd megyek!

- Most! Beszélni akarunk veled! – Nagyon jól kezdődik. Felkapom a legközelebb lévő pólót meg nadrágot. Nem elég, hogy szét vagyok csúszva, még fejmosás is lesz ma.

Ezzel ki is megyek anyám után. Közben lassan készülök az oktatásra. Ők már ülnek. Mindenki. Olyan ez, mint egy bírósági tárgyalás. Leülök én is.

- Na, milyen volt a buli? - kérdi az öregem. Végül is valahogy bele kell kezdeni. Na de hogy így? Ráadásul úgy teszi fel a kérdést, mintha ez lenne a legfontosabb dolog a világon.

- Jó, milyen lett volna? – mondom. Apám megkönnyebbülve hátradől. Lazára akarja fogni. Keménynek akar tűnni, már tényleg biztos, hogy oktatás lesz ebből.

- Szerinted ez így meddig mehet tovább?

- Micsoda?

- Nézz magadra! Az egész heted abból áll, hogy nem csinálsz semmit, és hétvégén is kiütöd magad! – Jajj de jó! Minden vágyam volt, hogy pampogjanak…

- Nem rúgtam be, ha erre célzol. – Mentegetőznék. Nem megy. „Tudják”, hogy ittam.

- Márpedig eléggé szarul nézel ki, fiam!

- Akkor rátok ütöttem. – teszem hozzá vicceskedve. Nem jött be. – Csak keveset aludtam, ennyi. Folytatódik még. Mindig oktatnak. Azt hiszik, hogyha bezárkóznék a szobámba a könyveimmel, és hétvégén sem kapcsolódnék ki, olyan sokkal jobb lenne a helyzetem mindenhol. Megreggelizek. Felállok az asztaltól, és visszabattyogok a szobámba.

Sötétség! Imádom a sötétet, főleg másnaposan. A neten továbbra sincs semmi, lecsekkolom a fészemet is. Ledőlök az ágyamra. Már-már szinte hívogatott. Fáradt vagyok még.

3.

A városközpontban vagyunk haverral. Egy batár nagy épület előtt dumálunk. Fentebb ülök valamennyivel, egy szobor mellett. Csak lazán cigizek. Köhögök egyet. A slejmet meg leköpöm a parkba.

- Abba kéne hagynod a cigizést! – tanácsolja. Ez tiszta hülye! Már ez is ezzel jön. „Változz meg, blablabla.” Ráhagyom. Még egyszer elmondja.

- Jah, és tanuljak, és ne igyam le magam minden hétvégén, mi?! Anyám is ezzel jön. Totál ugyan úgy viselkedsz te is.

- Ha te látod értelmét ennek az életnek, akkor élj tovább így. – Ezzel felállt, és el is ment.

Egyedül maradtam. Talán mindenki itt hagyott. Először a csajom, aztán a barátaim többsége is. Csodálkoznak, hogy rászokok a cigire? Csodálkoznak, hogy berúgok minden hétvégén? És ha meg is fordulna a fejemben az, hogy leszokok, segítene valaki? Nem. Csak okoskodnak. Egy jó indulatú vállat nem kaptam eddig, hogy rátámaszkodhassak. Megint eldobom az utolsó szál cigimet. A túloldalt plázacicák. Felfordul tőlük a gyomrom. Az örökös téma, az a stílus. Viháncolnak. Elvégre mit is tehetnének ebben a rózsaszín, szép világban…

Elég erős vagyok?

4.

Kitörlöm az álmot a szememből. Felhúzom a redőnyt. „És lőn világosság!”. Talán tényleg ideje lenne megváltoznom. Sosem késő. Akár egyik napról a másikra is megjöhet az isteni szikra. Átöltözöm. Beveszem a c vitamin tablettámat, kicsusszugok a papucsomban a konyhába. Anya a fürdőszobában mosni készül. Én, pedig elkezdem csorgatni a vizet a csapból, és lassan tisztára törlöm a mosatlanokat. Anya megijed a látványtól, annyira szokatlan. Egyiket a másik után. Kinyitom az ablakot a konyhában. – Elmegyek sétálni!

Lerohantam a lépcsőházban. Egyetlen egy szál cigim volt már csak. Meg is gyújtottam. Nem bírom ki. Bármit, mindent, de ezt nem! A hepehupás járdákon próbálkozok nem elesni. Egy ótvaros régi kapualjba ülök le. A fák már hullajtják a leveleket. A kapubejáróra valami pajkos kiscsaj levelekből szívet alkotott.

- Faszomat a szerelembe! – bánkódom. Belerúgok a levél-szívbe. A levelek százfelé repülnek. Szerteszét. Eldobom a cigarettát.

Soha többé nem gyújtottam rá.

Én megmondtam

Kicsit megint szar a kedvem, úgyhogy ideje lesz előrukkolnom valami szörnyen negatív hangvételű, világfájdalmas, búbánatos verssel is. De egyelőre hoztam nektek egy rövidke prózát. Az utolsó két mondat kb. a lényeg... van mögöttes tartalma is, persze, ami bizonyos szinten visszavonatkozik az írójára (vagyis rám), de kinek mi.

Én megmondtam

     Fenn ücsörgök az ólak tetején. Mindig is itt elmélkedtem. Innen belátni az egész udvart. Jót tesz annak, aki gondolkodni szeretne. Emlékszem az utolsó napokra, tavalyról. Ugyan így, ugyan itt ültem, és az élet értelmén törtem a fejem. Persze semmire nem jutottam. Csak elvárt célokra, csak elvárt értékekre találtam. Így tehát előfordulhat, hogy nincs is értelme? Bizonyos. Idefenn igazából csak a szél súgta a fülembe olykor-olykor reggeli, hazug dallamát. Aztán alázuhantam, a föld felé, és segíthettem a családnak. Most is ugyan úgy zajlik minden, ahogy tavaly. Megnyugtatok mindenkit, ezután is így fog. Nélkülem.

   Nagymama a gamóval belecsimpaszkodik egy-egy meggyfába, hogy megfoszthassa termésétől. Milyen meglepő. Tavaly is, és azelőtt is ő szedte le a meggyet. Ha, pedig ő is csak egy sötétbarna koporsóba kerül, majd más fogja leszedni a meggyet. Talán több lesz a kínlódás vele, de valaki le fogja szedni. Ez az élet rendje: majd más leszedi a meggyet.

    Apa öltözködik. Még mindig azt az elegáns öltönyét veszi fel, a háromgombos zakóval, amit tavaly is, ha valami fontos találkára megy. Egyébként is szereti azt az öltönyt. Ha már itt tartunk, ő a család esze. Meg az „eltartója”. Vagy, ahogy mondják, ő viseli a nadrágot a családban. Szerinte. Pedig igazából anya vezeti a farkánál fogva.

    Ő, pedig éppen most ébredezik. Megy a fürdőszobába, mert dolgozni megy és „így nem mehet utcára”. Tavaly is ezt mondta. És még meddig ezt fogja! Jó családból származik egyébként. Jó családok leszármazottja a kisfiuk is. Minden más embernek van a családjában valami igazi rossz ember: nyilas, ávós, zsidó, cigány, román, vagy ilyesmi. Csak a mi családunk múltja tiszta!? Ugyan már.

    Mint említettem, apa viseli a nadrágot a családban. Anya eladónő egy ruházati boltban, így ő mondja meg, melyik nadrágot vegye fel.

    Húgi. Ő is csak játszik, mint tavaly. Néha megkérdezi, hogy mikor megyek haza, mert hiányzok neki, de sosem kap választ rá. A szoba közepén szét vannak pakolva a babái, meg a plüssök. Mint minden nap. Anya folyton könyörög neki, hogyha abbahagyja a játékot, pakoljon össze maga után, de erre sosem kerül sor. Ahogy én sem pakolok már össze a szobámban.

    Egy év eltelt, és látjátok? Az élet megy tovább, a maga kerékvágásában. Mert az, sajnos soha sem áll meg.

Csak egy utolsó szál

Este alig aludtam (4-6ig, csak). Pörgött az agyam, meg nem is voltam álmos. Aztán még valamikor 10 óra körül (amikor lefeküdtem), törtem a fejem, hogy milyen jó kis novellákat lehetne még alkotni. Bele is fogtam egybe. Elnézést a stílusáért, de úgy gondolom, hogy igényli.

Más: azt hiszem, szerelmes vagyok. De még nem kiabálunk el semmit! :$

Csak egy utolsó szál

1.

Harapni lehet a füstöt. Szórakozóhely, szombat este. A zene üvölt, kiszakad a dobhártyám. A legtöbben már alig állnak a lábukon. Lassacskán én is. Így is kell ezt. Azt mondjuk, megünnepeljük a mindigmást! Minden hétvégén mást ünneplünk. Egyszer vagyunk fiatalok! – Aztán meg szívjuk a sok hülyeséget érett korunkban, természetesen.

Belemarkolok a zsebembe. Egy doboz olcsó csempészcigi. Megint egy szál. Zörög a gyufásdoboz. Meggyújtani készülök. Nekem jönnek. A gyufa, a cigis doboz kiesik a kezemből. Bele a hányásba! Ráadásul ki is szóródik. Nagyon szuper. Az asztalon a sörösüvegem. A srác megfogja a lábamat. – Anyádat – üvöltöm, majd a hév megragadja az üveget a pultról, a következő pillanatban, pedig forró vér öntözi a cipőmet. – A kurva életbe!

Mintha mi se történt volna, elillanok. Egyik lábam itt, a másik meg véres… Végigtapogatom magam. Sehol egy szál. A szivarom is elfogyott. Inni meg nem akarok többet, nekem cigi kell! Szemben trógerek. Biztos bulizni mennek. Megunták a másik kocsmát. Eléjük ugrok, és követelően rájuk szegezem a szemeimet. – Ne haragudj tesó’, van egy szálad? Néz. Mint aki hülye. Talán azon gondolkozik, hogy ismer-e. Szerintem soha nem látott. – Figyelj csak, jövő héten jössz errefelé? Megadom! Eskü! – Csak rászánja magát.

- Tessék. – ezzel odanyújtja a dobozát. Kihúzok egy szálat. Elégedetten bólintok. „Úgy se látlak soha többé…” gondoltam.

            Séta haza. Szilvafák sorakoznak a járda mellett, és lassan, ritmusra himbálózik, olykor-olykor erősen megrezdülve a lombjuk. Hideg van. Kifejezetten hideg. Egy átkozott póló van csak rajtam. Megint alulöltöztem. A szédelgő fejemben anyám hangja visszhangzik: „Fázni fogsz!”. Én meg csak röhögtem rajta. Hihetetlen, hogy megint igaza volt! Viszont nem vallhatom be neki, hogy fáztam. Aztán megint azzal jönne hetekig, hogy „múltkor is megmondtam”. 

Folyt. köv. :))

Ötlet, rendelés, mindennapok, stb...

Ismét bárminemű irodalmi alkotás nélkül jelentkezem. Egyre jobban elszontyolodva. :/
Nem hiszem, hogy említettem, de nemrégiben a Gólyakalifát olvastam Babitstól. Gyorsan sikerült is elolvasni, érdekesnek találom. Mindenkinek bátran ajánlom! ;)
Más: Hihetetlen, de kipattant egy ötlet - talán ennek is köszönhetően - a buksimból. Nem sokat árulok el róla, maradjon csak titok :p Szerintem alapvetően elég lesz annyi, hogy "Valóságba mosódott álom" címmel készítem a vázlatot, aztán majd hátha kipattan valami őrületes nagy cím, amivel bestseller lehet :DD A cím után egyébként szerintem nem lesz nehéz kitalálni, hogy valamilyen szinten kapcsolatba hozható a Gólyakalifával, bár igazából nem olyan szinten, mint arra a címből következtetni lehet - azt hiszem -.
Másrészt van néhány vers-csonk, régebbről, amit beszeretnék fejezni. Majd meglátjuk mi sül ki belőle.
A nap boldog eseménye: megjöttek a könyvek! Hogy milyen könyvek? :) Rendeltem minap 14 darabot, névszerint őket:

A házhoz szállítás ingyenes volt :))) Úgyhogy egy ideig elleszek, a kötelezők mellett :DD
Egyébként, azt hiszem, haldoklik a winchesterem. Ciripel, ráadásul most az utolsó bekapcsolásnál szinte másodpercenként, úgyhogy fel is adtam. Holnap beviszem a pc-be, rendezek velük valami "üzletet". Még elképzelésem szerint azzal is összefüggésbe hozható ez a probléma, hogy sűrűn "belaggol" a gépem, meg időnként másfél, időnként 5 giga helyem van a c-n...
Rengeteg teendőm van, angol, matek, olvasás, írás... meg még csináltunk programokat is. Remélem már nem fogok unatkozni. Holnap Szabadtéri, Szegeden; Madách Ember tragédiája. Kíváncsi vagyok rá, milyen színpadon. Könyvben tetszett.

Nem kell Napfény

 Szolgáltam nektek egy verssel. Este pattant ki az agyamból az alapötlet :)) Kritikát elfogadok!

Nem kell Napfény

Nem kellesz már
- gondoltam -,
ahogy lelkem, benned,
álom-foszlányokban
oszlik egésszé
a Napfény pusztító,
vad fénye alatt.

Leomlik a márvány;
a lélek-terem,
ahogy mart szemeim
vérzik tova
árnyék-vetült képed.
Nem - gondoltam -,
Nem kell többé Napfény:

Nem kellesz már,
talán örökre elmúlt
a tündérmese,
mert te-Én,
a lángoló képekben,
nem érzed tovább
a Napfény ízét.