Mindeddig óckodtam a blogolástól, mondván "baromság", de az elmúlt időszak eseményei segítettek rádöbbenni arra, hogy bizonyos szinten segít a "túlélésben" az, ha az ember "kibeszéli" azt, ami a lelkét nyomja.
Így tehát rászántam magamat a blogolásra, s létrehoztam ezt, azzal a céllal, hogy leírom mindazt, ami a szívemet nyomja, és az érdeklődők elolvashatják az összes amatőr versemet, amik talán mindennél többet árulnak el az emberről - ahogy az álmai -.
Az első versemet idén annak "örömére" alkottam meg, hogy nagy pofon ért, lassan egy hónapja: egy lány, akit szerettem (legalábbis azt hiszem) úgy döntött, kettőnk kapcsolata csak döcög, a döcögésnek, pedig nem látja értelmét - akkor még talán igazat is adtam neki -.
A vers témája az elszántság, az akarás és az, ha nem ragaszkodsz valamihez - rendszerint ahhoz, amit elakarsz érni -, nem lesz belőled semmi sem.
Egyedül az Élet tengerén
Kicsi csónakkal, óriás bárkával
tengereknek méteres habját
szelem, hajózván szélszerint
a rég kívánt célnak.
Nagy vihar támad, s én
Hősként küzdök ellene,
De az árbócot az emberiség
csak úgy, mintha játék lenne... letörte.
De nem bánom, hát legyen,
S áruló evezőseim helyett,
- Kik állítólag szerettek –
Egyedül szállok szembe a habokkal,
Melyeket magammal szemben állítottam.
Küzdve, a kikötő képét már nem látom,
Egyedül megyek előre... a szél letépte árbócom.
S lám csak, a tengeri gonosz,
Az evezőt is kitépi terhelt kezemből.
De nem bánom, hát legyen,
S bármiféle evező helyett,
- Mik állítólag segítettek -
Kezemmel szállok szembe a habokkal,
Saját kezem, hát versenyez a lapátokkal.
Tengerben áztatott, pacsáló kezeim
Téphetik a húst, rághatják fogaik,
A vér ezer meg ezer cápát csalogathat oda,
Kezeim helyett... hát lábammal haladok tova.
S nem bánom, hát legyen,
A vézna kezeim helyett,
- Mik állítólag hasznomra lehettek -
Lábammal szállok szembe a habokkal,
Saját lábam, immáron ő versenyez a lapátokkal.
Lábammal hajtva halad a kis csónak,
S az óriás bárka,
Ám cápák sereglettek a vér szagára,
S csipegetik... a lábamat.
De nem bánom, hát legyen,
Csontos lábaim helyett,
- Mik állítólag nekem segítettek -
A megmaradt csonttal... azzal evezek,
S nem érdekel más, csak, hogy odaérjek.
Jöhetnek kalózok, ágyúzván bárkámat,
Annak oldalán törhetik a deszkákat,
De én, a tépett, elszánt halott,
Saját fejemmel építem újra a szétlőtt hajót.
Már bánom, hogy így lett,
De a Föld végtelen tengere
Befogadott, s új életre lelek
én itt, mint ezelőtt is leltem.
Ha kell, hogy jól érezzem,
s TE jól érezd magad...
én itt, még magával a tengerek
urával, Poseidonnal szemben sem hunyok szemet.
Már bánom, hogy így lett,
De az Élet, a nagybetűs,
Széttöri a hajókat, azokat a nagy álmokat,
S majd lesz velünk az: mit a szél szeretne!
Remélem tetszett, csak mert nekem nem tetszik (:
