Én megmondtam

Kicsit megint szar a kedvem, úgyhogy ideje lesz előrukkolnom valami szörnyen negatív hangvételű, világfájdalmas, búbánatos verssel is. De egyelőre hoztam nektek egy rövidke prózát. Az utolsó két mondat kb. a lényeg... van mögöttes tartalma is, persze, ami bizonyos szinten visszavonatkozik az írójára (vagyis rám), de kinek mi.

Én megmondtam

     Fenn ücsörgök az ólak tetején. Mindig is itt elmélkedtem. Innen belátni az egész udvart. Jót tesz annak, aki gondolkodni szeretne. Emlékszem az utolsó napokra, tavalyról. Ugyan így, ugyan itt ültem, és az élet értelmén törtem a fejem. Persze semmire nem jutottam. Csak elvárt célokra, csak elvárt értékekre találtam. Így tehát előfordulhat, hogy nincs is értelme? Bizonyos. Idefenn igazából csak a szél súgta a fülembe olykor-olykor reggeli, hazug dallamát. Aztán alázuhantam, a föld felé, és segíthettem a családnak. Most is ugyan úgy zajlik minden, ahogy tavaly. Megnyugtatok mindenkit, ezután is így fog. Nélkülem.

   Nagymama a gamóval belecsimpaszkodik egy-egy meggyfába, hogy megfoszthassa termésétől. Milyen meglepő. Tavaly is, és azelőtt is ő szedte le a meggyet. Ha, pedig ő is csak egy sötétbarna koporsóba kerül, majd más fogja leszedni a meggyet. Talán több lesz a kínlódás vele, de valaki le fogja szedni. Ez az élet rendje: majd más leszedi a meggyet.

    Apa öltözködik. Még mindig azt az elegáns öltönyét veszi fel, a háromgombos zakóval, amit tavaly is, ha valami fontos találkára megy. Egyébként is szereti azt az öltönyt. Ha már itt tartunk, ő a család esze. Meg az „eltartója”. Vagy, ahogy mondják, ő viseli a nadrágot a családban. Szerinte. Pedig igazából anya vezeti a farkánál fogva.

    Ő, pedig éppen most ébredezik. Megy a fürdőszobába, mert dolgozni megy és „így nem mehet utcára”. Tavaly is ezt mondta. És még meddig ezt fogja! Jó családból származik egyébként. Jó családok leszármazottja a kisfiuk is. Minden más embernek van a családjában valami igazi rossz ember: nyilas, ávós, zsidó, cigány, román, vagy ilyesmi. Csak a mi családunk múltja tiszta!? Ugyan már.

    Mint említettem, apa viseli a nadrágot a családban. Anya eladónő egy ruházati boltban, így ő mondja meg, melyik nadrágot vegye fel.

    Húgi. Ő is csak játszik, mint tavaly. Néha megkérdezi, hogy mikor megyek haza, mert hiányzok neki, de sosem kap választ rá. A szoba közepén szét vannak pakolva a babái, meg a plüssök. Mint minden nap. Anya folyton könyörög neki, hogyha abbahagyja a játékot, pakoljon össze maga után, de erre sosem kerül sor. Ahogy én sem pakolok már össze a szobámban.

    Egy év eltelt, és látjátok? Az élet megy tovább, a maga kerékvágásában. Mert az, sajnos soha sem áll meg.