Májusi verscsokor

19 éves lettem, túl vagyok az írásbeliken. Angol tuti ötös, föci talán erős négyes. Abból még lehet ötös szóbelin :)
Nagyon le vagyok lombozva. Tegnap sem volt már kedvem semmihez, suli után fogászaton voltam, de tanulni nem bírtam. Elvesztettem valakit, aki nagyon szimpatikus volt számomra. Holnapután műtenek is, remélem jól fog sikerülni és hamar felépülök.
Készültem egy csokor verssel, így hosszú idő után.

Halál előtti pillanatok

A szoba.

Gyász öleli körül,

Szivárvány a fala,

pedig semmi sem gördül.

Egy zongora.
Áll némán és figyel;
hamis az élet dala,
mégis játszani kell.

Kiszáradt kert,
elhamvadt virágok;
helyettem is létrejönnek
új, friss világok.

Egy ágy.
Megszáll a semmi,
Eltipor a vágy,
nem tudok felelni:

Porba hull a szellem,
Megtörik a lét.
Én így halok meg,
Mielőtt végleg meghalnék.

A következőnek nincs még címe:

Suttog a szél és már jeled sincsen,

Szép-üde képed tova-tova libben,

Messzire, távol, rothadt világba',

Csillagos égnek sok csillagába'.

Csillagok fénye egyre erősebb,

Félve-titokban nézem csak őket,

Tudván azt: én senkiért sem élek,

így nem kérek és sosem remélek.

És itt a mai alkotásom:

Hinnékegy

Hinnék én Bármiben,
de már minden elbukott,
halovány köd fedi
a becsukott ablakot:
hamisnak csengő dalok,
tünedező régi mesék,
összedőlnek templomok,
megtörnek a regék.

Ezerszer megváltott,
bűnös fegyenc a nép,
sötét és megtiport,
mint minden új emlék.
Megérné?

Mennynek, s Földnek
egyszülött Teremtőjében
hinni, vakul, s Ölnek
közébe zuhanni térden
Nem fogok:

Hisz hány Jézus, hogyan
vonult önként Golgotába?