Látomás a jelenből

Úgy gondolom, hogy a következő az a versem, ami talán a jobbak közé tartozik. Sok-sok mondanivalója van, és tanácsadásként is szolgál(hat). Nem tudok sokat írni róla, helyettem beszéljenek a sorok:

Látomás a jelenből

Lázálom gyötör, s kín emészti szívemet,

Bizsereg a nyelvem, az édes halált ízlelem;

Lelkem arénába, ketrecbe bezárva

Első végítéletét várja.

Sötétség borítja el az egeket,

Előre látni már nehezen lehet,

S ami utadon elmúlt, nem lesz már az sem:

csupán emlékezet!

Halovány fény szűrődik ki messze távolból:

De már nem is foglalkozol vele, megöl a fájdalom.

Egy van, ki magadon kívül hasznodra válik:

A recésgalléros, s annak barátai.

Szemeim Világukat vesztik, hallásom elnémul;

Ily keservvel mit vélhetek otthonul?

Hát gyere, fogd csak meg kezemet,

Suttogd velem, mi fontos: a szeretet!

Nem hosszú, de úgy tartom, hogy egy jó versnek nincs is szüksége nagy terjedelemre ahhoz, hogy átadja azt, amit a költő szeretne közölni az olvasóval.